HCBS Waiver mná gé

Skip to: Content | Footer | Accessibility

California Department of Healthcare Services

acquistare canada goose online"return TrapEnterKey( document.getElementById('search-button'), event);" value="Search" onfocus="if(this.value=='Search')this.value=''" onblur="if(this.value=='')this.value='Search'" />

Home and Community-Based Services (HCBS) Waivers

HCBS Waivers allow states that participate in Medicaid, known as Medi-Cal in California, to develop creative alternatives for individuals who would otherwise require care in a nursing facility or hospital. Medi-Cal has an agreement with the Federal Government, which allows for waiver services to be offered in either a home or community setting. The services offered under the waiver must cost no more than the alternative institutional level of care. Recipients of HCBS Waivers must have full-scope Medi-Cal eligibility.

What Services are Offered under These HCBS Waivers?

The services available under these HCBS Waivers include case management, community transition services, private duty nursing, family training, home health aides, life-sustaining utility reimbursement, habilitation services, and respite care.

Who Provides the Services?

There are a variety of HCBS Waiver providers, including the following:

  • Licensed and certified Home Health Agencies;
  • Individually licensed HCBS Waiver Providers; or
  • Unlicensed caregivers.

How Long can one Receive These Services?

The beneficiary may receive these home- and community-based services as long as they are medically necessary, cost-neutral, and he/she meets the nursing facility or acute hospital level of care.

How do I Become a HCBS Waiver Provider?

For information on becoming one of the following HCBS waiver providers or to request an application, please contact In-Home Operations (IHO) at (916) 552-9105 or email: IHOwaiver@dhcs.ca.gov.

  • HCBS Waiver Nurse Provider – RN and LVN
  • Marriage and Family Therapist
  • Licensed Psychologist
  • Professional Corporation
  • Licensed Clinical Social Worker
  • Non-Profit Organizations
  • Employment Agency
  • Personal Care Agency
  • Home and Community-Based Services Nursing Facility (Congregate Living Health Facility)
  • Public Authority - In Home Supportive Services

How Does one Request HCBS Waiver Services?

The beneficiary or their legal representative must contact (IHO) and request a HCBS Waiver application. Based upon the information on the Waiver application, the Nurse Evaluator II will determine if the individual meets the criteria for the HCBS waiver and schedule a home visit to discuss the waiver and waiver services that are available. Each HCBS waiver can only serve a limited number of individuals. Once that limit is reached, the names of individuals requesting waiver services will be placed on a waiting list based upon the date IHO received their completed HCBS Waiver application.

For More Information About IHO:

Telephone:

  • Northern California (916) 552-9105
  • Southern California (213) 897-6774

Email:

         IHOwaiver@dhcs.ca.gov

Last modified on: 11/24/2015 2:31 PM 

mná gé

gráfico de tamanho de ganso de Canadá
canada pelo d'oca
canadian goose down coats
canada goose kensington parka продажа
canada goose victoria

Karl May - A Miztékák Kincse

Download Report copyright

Share:

Copy Description könyv Related documents

Karl May - A Miztékák Kincse

Karl May Az Ezust to Kincse

KARL MAY - Dvorac a

Karl May a Haramia

Karl May - A Szenteste

Karl May - A Kordillerákban

Karl May - A Máhdi

Clive Cussler - A Kán Kincse

A Pannónia Kincse LEADER Egyesület

Karl May - A Két Gazfickó

Karl May - A Sikertelen Hajsza

Karl May - A Sivatag Szelleme

Karl May - A Sivatagon Át

Karl May - A Sivatag Úrnője

A Kárhozat Pusztasága - Karl May

May Karl - A Sivatag Haramiája

Pannónia Kincse LEADER Egyesület

Pannónia Kincse LEADER Egyesület

Pannónia Kincse LEADER Egyesület

Pannónia Kincse LEADER Egyesület

View more Karl May - A Miztékák Kincse KARL MAY A MIZTÉKÁK KINCSE FSZEK XI V/1 könyvtár 001360000273M 2)00,'6 53 ¦¦" j- « **kÕkK L \ í& ^ Merényi Könyvkiadó KARLJVIAY Ü ^ A MIZTEKAK KINCSE Merényi Kiadó Budapest Fordította: Wiesner Juliska A borítógrafikát Pogonyi Zoltán készítette Mûszaki vezetõ: Hûse Anikó ISBN 963 698 066 7 Felelõs kiadó: Merényi Zsolt a Merényi Kiadó Kft. ügyvezetõje Budapest, VI. Váci út 1-3. Tel: 120-8270, 06-20/463-026 Az üldözött üldözõk 1847-et írtak. Õsz volt. A Rio Grandé del Nortén lassan úszott lefelé egy könnyû kanu. Hosszú fakéregdarabokból készült k szurokkal és mohával voltak egymáshoz erõsítve. Két ember ült benne. Mindegyik szemlátomást berfajtához tartozott. Egyikük a kormányt fogta, a másik gondtalanul üldögélt a csónak orrában apírból, puskaporból és golyókból töltényeket készített nehéz kétcsövû fegyveréhez. A kormány mellett ülõ férfinak éles, bátor arcvonásai voltak és sötéten villogó tekintete, ame ra jellemzi az indiánokat. De ruházatáról enélkül is azonnal látni lehetett, hogy a rézbõrûek tartozik. Vadállatok bõrébõl készült, kirojtozott szélû vadászinget viselt és hozzá bõrnadrág oldalvarrása a legyõzött és megölt ellenség levágott hajfürtjeivel volt díszítve. Lábán kettõ in (vadászcipõ) volt. Meztelen nyakán fonalra fûzött medvefogak csüngtek, és hajában, mely a f e búbján magas kontyba volt fonva, három sastoll ékeskedett. Annak jele volt ez, hogy törz sfõnök. Mellette, 5 a csónak fenekén kicserzett bivalybõr feküdt, amelyet köpönyeg helyett szokott használni. Az ö csillogó tomahawk, kétélû skalpkés. és lõszertartó zacskó volt bedugva. A bivalybõrön hatalma ska feküdt, amelynek a nyelébe sok rovátka volt egymás mellé bevésve. Mindegyik rovátka egy-eg y elejtett ellenséget jelentett. A medvefogakból készült nyakláncra volt felkötve a kalumet, a békepipa is. Ezenkívül az inge oldalzsebébõl két revolver csöve látszott ki. Ezek a fegyver , amelyek oly ritkán találhatók az indiánusok között, arról tanúskodtak, hogy viselõjük valami csolatban van a civilizációval. Miközben a kormányt fogta, mereven nézte kísérõjét. Látszólag semmi mással nem törõdött. A fig azonban észrevehette volna, hogy mélyen lebocsátott pillái alól élesen megfigyeli a folyó part jait, azzal a különös, semmit el nem áruló pillantással, amely a vadászok sajátossága, akik mi pillanatban el vannak készülve az élet-halál küzdelemre. A másik, aki a csónak orrában ült, fehér ember volt. Magas és, karcsú, de szokatlanul erõs és s testalkatú. Szõke szakálla nagyon jól illett arcához. Õ is bõrnadrágot viselt, amelynek szár e voltak tûrve a csizmájába. Kék mellény és ugyanilyen színû vadászkabát egészítette ki ruháza zabadon volt, fejét a naptól széles karimájú kalap védte, amilyet a távol nyugaton viselnek. D e már erõsen megfakult, és kijött a | formájából. A két férfi körülbelül egykorú lehetett. A h 6 szonnyolcadik év körül járhattak. Mindkettõjük lábbelijére a sarkantyút helyettesítõ éles tüsk . Bizonyosan lovon ültek, mielõtt a "kanut megépítették, hogy lehajózzanak a Rio Grandén. Mialatt a víz csendesen vitte õket lefelé, a közelbõl egyszerre lónyerítést hallottak. A hang tása egészen váratlan volt. A következõ pillanatban mindketten levetették magukat a csónak fen ekére, úgy, hogy kívülrõl senki sem láthatta õket. - Hallottad? Lónyerítés volt! - suttogta a törzsfõnök a jikarilla indiánok nyelvén. - Valahol lejjebb állhat - mondta a fehér ember. - Megszimatolt bennünket. Vajon kié lehet? - Indiáné nem, és fehér vadászé sem. Tapasztalt ember leszoktatja a lovát az ilyen hangos nye rités-rõl. Evezzünk a parthoz, szálljunk ki, és lopózzunk oda a hang irányában.. - És a kanut csak úgy szabadjára hagyjuk? -kérdezte az indián. - Hátha ellenségek várnak ránk ik partra akartak csalogatni. - Pshaw! Nekünk is van fegyverünk. - Akkor legalább az én fehér testvérem õrizze a kanut, míg átkutatom a környéket. - Helyes, beleegyezem. A parthoz irányították a csónakot. Az indián kiszállt, a fehér ember, viszont fegyverével a ke n ülve maradt, hogy bevárja visszatérését. Néhány perc múlva már látta, hogy társa egyenes tar szafelé jön, amibõl arra következtetett, hogy nincs veszély. 7 - Nos? - kérdezte. - Egy fehér ember alszik ott a bokor mögött. - Úgy? Talán valami vadász? - Csak egyetlen kés van nála. - Más senki nincs a közelben? - Senkit se láttam. - Akkor menjünk oda! A fehér ember kiugrott a kanuból, és kikötötte. Felvette nehéz puskáját, kihúzta két revolveré ek az õ oldalzsebében is ott díszelegtek, és támadásra készen követte az indiánt. Csakhamar od az alvóhoz. Mellette/kipányvázva ott állt a lova, amely mexikói módon volt felnyergelve. , Az alvó férfi lefelé bõvülõ mexikói nadrágot, fehér inget és huszárosán panyókára vetett kék k erekára öv helyett sárga színû kendõ volt kötözve. A sárga sombreróval, a széles karimájú, árn lappal, betakarta arcát, hogy megvédelmezze a forró napsugarak ellen. A férfi oly mélyen a ludt, hogy a közeledõ léptek zajára sem ébredt fel. - Halló, ember, ébredj! - kiáltott rá a fehér, és jól megrázta vállainál fogva. Az alvó felébredt, felugrott, és kirántotta a kését. - Mit akartok tõlem? - kiáltotta, még mindig álomittas hangon. - Egyelõre csak tudni szeretnénk, ki vagy? - És ti, kik vagytok? - Úgy látszik, barátom, félsz ettõl a rézbõrûtõl. Teljesen nyugodt lehetsz. Én német telepítv , vagyok, nevem Unger, ez pedig itt Sos-in-liett, a jikarilla-apacsok törzsfõnöke. 8 - Sos-in-liett? - kiáltott fel az idegen. - Akkor már nem félek, mert tudom, hogy ez a derék harcos a fehér emberek barátja. Sos-in-liett magyarul annyit jelent: Medveszív". - No és te? - kérdezte Unger-. - Vaquero vagyok, tehénpásztor - válaszolt az ember. - Hol? - A folyó túlsó partján, Rodriganda grófnál. - És hogy kerültél ide át? - Ördög és pokol, Inkább azt .mondd meg, hogyan kerülök haza? A komancsok üldöznek. - Nem értem. Azt.mondod, hogy a komancsok üldöznek, és erre a legnagyobb lelki nyugalom mal lefekszel aludni. - Csak természetes, hogy alszom, ha ennyire kimerültem. - Hol találkoztál a komancsokkal? - Északra, a Rio Pecos felé. Mi tizenheten voltunk, azok közül is kettõ nõ, õk meg hatvanan. - Ezer ördög! Összecsaptatok? - Igen. Megtámadtak, anélkül, hogy sejtelmünk lett volna közelségükrõl. A legtöbbünket elpusz a nõket elfogták. Nem is tudom, rajtam kívül ki menekült még meg közülünk. - Honnan jöttetek, hová igyekeztetek? - Guadalupe-erõdbe lovagoltunk, hogy hazakísérjük a két hölgyet, akik ott voltak látogatóban. - De hiszen a Rio Pecos egyáltalában nem fekszik azon a vidéken. - Mielõtt hazaindultunk a haciendánkba - ma- 9 jorunkba -, kisebb vadászkirándulást akartunk tenni a Rio Pecos felé. Itt történt a támadás. - Kik azok a hölgyek? - Arbellez kisasszony és Karja. - Kicsoda Arbellez kisasszony? - A bérlõnk, Arbellez Pedro leánya. - És Karja? - Karja indián leány, Tekaltónak, a miztékák fõnökének testvére. Medveszív érdeklõdve felfigyelt. - Tekalto húga? - kérdezte. - Tekalto jó barátom. Békepipát szívtunk egymással. Nem engedhete hogy szívének kincse fogoly maradjon. Fehér barátaim, hajlandók vagytok segíteni, hogy megm entsük õt? - Hiszen lovatok sincs! - mondta a pásztor. Az indián kicsinylõ pillantással nézett rá. - Medveszív szerez magának lovat, ha kell. Egy óra múlva szerez a komancsoktól, amennyi k ell. - No, ezt már kötve hiszem. - Sõt, ez egészen magától értetõdik - biztosította Unger. - Mikor történt tegnap a támadás? - Estefelé. - És körülbelül meddig aludtál itt? - Legfeljebb negyedórát. - Akkor a komancsok azonnal itt lesznek. - Ezer ördög! - Te vaquero vagy, és nem ismered a rézbõrûek szokásait. Mit gondolsz, mi szándékuk lehet a h gyekkel? Talán váltságdíjat akarnak kérni értük? - Nem, egészen bizonyosan nem. Magukkal 10 viszik és feleségül veszik õket, mert mindketten nagyon szépek. '_ - Hallottam, hogy a miztéka leányok híresek a szépségükrõl. Ha tehát a komancsok nem akarják ni a nõket, bizonyosan azon fognak igyekezni, hogy senki se akadhasson a nyomukra. Ennélfogva, egyet sem szalaszthatnak el közületek, és bizonyosan máris üldözõbe vettek, hogy adhass hírt odahaza. - Ez alighanem igaz - bólintott a pásztor. - A komancsok természetesen lovon voltak? - Igen. - Akkor lovon is fognak üldözni. Mindenütt követik nyomodat, és egykettõre itt lesznek. - Azám, erre igazán gondolhattam volna. - Ami azt illeti, sok eszed nincs. Igazán nem gondoltál rá, hogy üldözõbe vesznek? Hogyan f eküdhettél le ilyenkor aludni? - Nagyon fáradt voltam. - Legalábbis, elõbb át kellett volna gázolnod a folyón. - Itt túlságosan széles a víz, és a lovam is annyira ki volt merülve. - Adj hálát Istennek, hogy mi nem vagyunk komancsok. Akkor csak a másvilágon ébredtél volna fel - de a fejbõröd nélkül. Éhes vagy? - Igen. - Akkor gyere velem a kanuhoz. De elõbb rejtsd el jól lovad a- bokrok közé, hogy ne veg yék észre már messzirõl. A beszélgetésben a vége felé már csak Unger és a pásztor vettek részt. Medveszív visszament 11 kanuhoz, és leheveredett a bivalybõrre. A pásztor- A fiatalember boldog mosollyal nézett rá. Emma félelme azt bizonyította, hogy õ nem közömbös n i. De azért komoly hangon válaszolt: - Kérem, kisasszony, ne sértsen meg aggódásával. Higgyék el, hogy egyáltalán nem félek ettõl te szörnyetegtõl. - Nem ismeri ezt az állatot - figyelmezfette Arbellez. - Sokan, akik er re jártak, azt mondták,' hogy legfeljebb ha Itinti-ka, Villámnyíl, tudná megfékezn i. - Ismerik Itinti-kát? - Nem, de õ a legjobb lovas, aki két tenger között él. - És mégis, megismétlem kérésemet. - Jól van, kénytelen vagyok beleegyezni, mert a vendégem, de nagyon sajnálom az elõre látha tó következmények miatt. Azután majd ne haragudjék rám. Emma sietve leszállt a lóról, odament Ungerhez, és megfogta a kezét. - Kérem, az én kedvemért mondjon le errõl a kísérletrõl. Úgy félek. A fiatalember meleg pillantással nézett rá. - Mondja meg õszintén, nem volna-e nagy szégyen rám, ha elõbb azt állítom, hogy nem félek, és azután mégis visszalépek? 49 Emma lehajtotta fejét. Belátta, hogy Ungernek igaza van. Nem léphet vissza a többiek elõtt , akik valamennyien jó lovasok. Ezért halkan, aggódva csak ennyit kérdezett: - Tehát csakugyan meg akarja kísérelni? - Igen, kisasszony, nekem ez nem jár kockázattal. Beszéd közben olyan nyugodt, nyílt bizalommal nézett, a leány szép arcába. Emma elfordult, és st már õ maga is hinni kezdett a sikerben. - Akkor hát rajta! Ezt mondva, odalépett a ménhez, és a pásztoroknak, akik segíteni akartak neki, intett, hog y 'egyedül fogja kioldozni a ló kötelékeit. Az állat még mindig zihálva, prüszkölve fetrengett dön. Unger levette szájáról a kosarat, azután elõhúzta a kését. Csak egy lasszó vége volt az á kötve. Unger szorosan a bal kezébe fogta a lasszó másik végét, azután átvágta késével elõbb a z elülsõ lábakon levõ kötelékeket, és mialatt a ló talpra ugrott, a hátára vetette magát. Oly t a lovon, mintha egy darabból lettek volna ló és lovas. Most olyan harc kezdõdött a lovas és ló között, amilyet az óvatosan meghátráló nézõk még sohas hol elülsõ, hol hátsó lábaira állt, rúgott jobbra-balra, harapott, levetette magát, hempergett földön, újra felugrott - de a lovas mégis a hátán maradt. Kezdetben az emberi ügyesség harca lt ez egy vadállat makacs ellenállásával - de azután már csak az emberi izmok harca volt az ál lati erõvel. Az állat izzadt, a szája 50 habzott, nem horkant és nem nyerített, hanem valósággal nyögött és sóhajtozott. Megfeszítette só erejét, de vaserejû lovasa nem engedett. Combjaival hatalmasan szorította össze az állat derekát, úgyhogy szegény párának csaknem elállt a lélegzete. És most utoljára mind a négy lábá sba lendült. - Azután egyszerre elvágtatott, kerítésen, köveken, gödrökön és bokrokon át, úgyh alatt lovasával együtt eltûnt a nézõk szeme elõl. \ - Istenemre mondom, ilyet még soha életemben nem láttam! - mondta elismerõ hangon Arbel lez. - Ki fogja törni a nyakát - mondta az egyik pásztor. - Most már nem -. mondta egy másik. - Õ gyõzött. - Ó, hogy féltem! - vallotta be Emma. - De most már magam is azt hiszem, hogy a nagy veszély elmúlt. Ugye, apám? - Légy nyugodt! Aki ilyen biztosan üli meg a lovat, és akinek ekkora ereje van, az ne m szokott leesni. Olyan volt, mintha két ördög küzdött volna egymással. Azt hiszem, ezt az a z Itinti-ka se csinálhatta volna jobban. Bivalyszarv most odalépett, és így szólt: - Nem, ezt õ se csinálhatta volna jobban, mert Unger maga Itinti-ka, a Villámnyíl. - Micsoda? - csodálkozott Arbellez. - Õ volna a híres vadász és lovas? - Igen! Kérdezd csak meg Medveszívet. Arbellez kérdõ pillantással nézett # törzsfõnökre. 51 - Igen, õ az - felelte az egyszerûen. - Ha ezt tudom, nem féltettem volna ennyire -magyarázta a haciendero. - Majdnem oly an rosszul éreztem magam, mintha én ültem volna a lovon. Emma némán nézett maga elé, de szemében boldog tûz égett. Valamennyien várakozással álltak ott, senki sem mozdult a helyérõl. Körülbelül negyedóra múlva visszatért. A fekete mén csaknem össze volt törve a fáradtságtól, de a lovas mosolyogva ült a . Emma eléje lovagolt. - Köszönöm. - Csak ezt tudta mondani. Másvalaki valószínûleg megkérdezte volna, hogy miért mond köszönetet. A férfi azonban megértette, és boldogan mosolygott rá. - Nos, Arbellez úr? - kérdezte. - Még most is azt mondja, hogy csak Itinti-ka tudott volna itt segíteni? * Azt hiszem, könnyen nélkülözhetjük, mert én is elvégeztem a feladatot. - Igen, mert ön maga Itinti-ka! - Szóval el vagyok árulva! - nevetett a fiatalember. - Es a herceg inkognitójának vége szakadt -tette hozzá Emma. Mindenfelõl dicséretekkel halmozták el, de õ elhárította az elismerést, és így szólt: - Még nem végeztem el feladatomat. Megengedi, hogy elkísérjem önöket szemleútjukon? - Nem fáradt ki túlságosan a ló? - Nem, akarom, hogy még menjen. 52 - Akkor jöjjön. Amikor Karja, az indián leány, szobájába ment, és elhaladt a gróf szobájának ajtaja elõtt, az tosan kinyílt, és Alfonzo kilépett a folyosóra. - Karja, beszélhetnék ma veled? - Mikor? - kérdezte a leány. - Két órával éjfél elõtt. - Hol? - -A pataknál, az olajfák alatt. - Ott leszek. Amint az este beköszöntött, valamennyien ösz-szegyülekeztek a hatalmas ebédlõteremben. A két t fõnök is ott volt, a gróf azonban nem mutatkozott. Már kilopódzott az olajfák alá, ahol a köze en olyan barátságosan csörgedezett a víz. A megbeszélt idõben Karja is megjelent. A gróf levon ta maga mellé a pázsitra. A leány a szokottnál is hallgatagabb volt. - Mi bajod, Karja? - kérdezte Alfonzo. - Már nem szeretsz? - De igen, bár jobb volna nekem, ha nem szeretnélek - felelte. - Igazán örülsz, hogy megme-' nekültem? . - De kérlek! Hogyan juthat ilyesmi az eszedbe? - Akkor miért sértegetted megmentõimet? - Mert a legelõre valók, nem pedig a házba. Az indián leány megrázta szép fej ét. - - Te nem gondolkozol nemesen, Alfonzo. - Gyûlölök minden rútságot. - Villámnyíl éppen nem mondható rútnak. - Villámnyíl? A lovas és vadász? Azt még nem is láttam. 53 - Hogyne láttad volna. Hisz Unger maga Villámnyíl. - Ezer ördög! Most már megértem a kihívást. - Meg fogsz verekedni vele? '-. Eszem ágában sincs. Nem egyenrangú velem. Karja szerette Alfonzót, és féltette. Ezért í szólt: -r Jól teszed, mert akkor elveszett ember volnál. Egy férfinak se kellemes, ha szerelmesétõl azt hallja, hogy mást bátrabbnak, erõsebbnek talál, mint õt. így felelt: - Tévedsz. Láttál már engem vívni vagy célba lõni? - Nem. - Akkor nem is ítélhetsz errõl a dologról. Természetes, hogy egy gróf az il yen dolgokban] fölötte áll valamennyi vadásznak. Majd csak akkor] fogsz, igazán megismern i, ha magamhoz emeltelek, és a feleségem leszel. - Ez az idõ sohasem fog eljönni, Alfonzo. Annyira szeretnék hinni neked! Szeretlek, és olyan boldogok lennénk... - Igen, boldogok leszünk, és hogy elõbb, vagy késõbb, az csak tõled függ. Ismered a feltételt amelyet neked szabtam? - Nagyon nehéz az a feltétel, mert azt kívánja, hogy szegjem meg eskümet, és áruljam el saját népemet. - Esküd nem köt, mert amikor letetted, még gyermek voltál, néped pedig már nem létezik. Ha sz eretsz, és az enyém akarsz lenni,. akkor az én J népem a te néped is. Most azért jöttem ide a z Erina-haciendába, hogy határozott választ kapjak tõled. Ha ezúttal is nélküled kell elutaznom, Spanyolországba megyek, és örökre elszakadunk egymástól. - Milyen kegyetlen vagy! - Nem, csak óvatos. A szív, amely nem tud áldozatot hozni, nem is tud igazán szeretni. - Alfonzo! - kiáltott fel Karja, és a vállára borult. - Kimondhatatlanul szeretlek! Hid d el nekem. - Akkor bizonyítsd be! Szükségünk van a királyok kincséré, hogy új uralkodót adhassunk az ors . És az új uralkodó elsõ teendõje az lesz, hogy téged nemesi rangra emeljen, mert csak akkor leszel méltó arra, hogy viselhesd a Rodri-ganda nevet. - És egészen bizonyosan így is lesz? - Akarod, hogy ezredszer is megesküdjem? - És sohasem fogod elárulni bátyámnak, hogy tõlem tudtad meg a titkot? - Soha. Azt sem fogja tudni, ki találta meg a kincset. Alfonzo érezte, hogy Karja engedni kezd, és egyre jobban bízott gyõzelmében. Az önzetlen sze relmes szerepét játszotta a leány elõtt, hogy így kicsalja tõle titkát. Mindent hajlandó lett lna most megígérni, csak hogy szóra bírja. - Jól van, meg fogod tudni, hol van a kincs rejteke. De azzal a feltétellel, hogy a titkot csak eljegyzésünk napján közlöm veled. - így semmi se lehet a tervünkbõl - mondta Alfonzo csalódottan. - A nemesi rangot csak a V 55 kincs feltalálása után kaphatod meg, és elõbb az én hazám törvényei szerint nem tarthatjuk meg eljegyzésünket. - Igazat beszélsz? - kérdezte a leány. Alfonzo gyöngéden átölelte és megcsókolta. - Igazat beszélek, hidd el nekem, édes. Hiszen tudod, hogy nem tudnék nélküled élni. Te her cegi családból származol, de az én hazám törvényei szerint ez nem nemesi származás. Az én szív nemes és drága vagy, de sajnos, a világ elõtt ez nem jelent semmit. Nem tudsz megbízni be nnem, szerelmem? - De igen, mindent el fogok mondani - felelt Karja, aki a gyöngéd szavakra egyre jo bban elvesz-j tette ellenálló erejét. - De azért valami feltételt j mégis szabok. Elõbb adjál mely szerint] ígéretet tettél, hogy engem a kincs kiszolgáltatása ellenében feleségül veszel. Ez a feltétel nagyon is kényes helyzetbe hozhatta Alfonzo grófot. De e miatt az ostoba ság miatt | habozna most, mikor már csaknem célnál van? Nem. Éz- az indián leány ilyesféle írá ján úgysem tudja megvédelmezni jogait. Ezért készségesen válaszolt: - Szívesen, nagyon szívesen, édesem. Hiszen csak azt igazolom vele, amit magam is szívbõl óhajtok. Tehát mondd, hol van az a kincs? - Elõbb légy szíves ideadni az írást, kedves Alfonzo. - Jól van. Holnap délig elkészítem. - És a pecsétedet is ráteszed? - Igen. 56 - Akkor holnap este pontosan leírom neked azt a helyet. - Miért csak este? Hiszen az írás már délben kész lesz. Bejöhetek akkor a szobádba? - Nem. Bármelyik percben el lehetek készülve arra, hogy Emma vagy valamelyik cselédlny a szobámba jön. Könnyen meglephetnek. - Akkor te jössz el hozzám? - Én jöjjek hozzád? - kérdezte a leány habozva. - Talán félsz? - Nem. Eljövök. Még egyszer megölelte Karját és megcsókolta, bár ez a gyöngédség nagy áldozatába került. Szíve hetõsen tág volt, de az indián leány mégsem felelt meg ízlésének. Mialatt Alfonzo és Karja az olajfák alatt ültek, Unger kikísérte Tekaltót éjjeli pihenõhelyére mezõre. Hosszú idõk óta hozzászokott, hogy a szabad ég alatt háljon, és mielõtt a szobában lef udni, tele akarta szívni tüdejét friss levegõvel. Ezért, miután a törzs fõnöktõl elbúcsúzott, vissza a házba, hanem a virágoskertbe, és leült a mesterséges tavacska kõpárkányára. A medenc pén szökõkút sugarai lövelltek a magasba. Alighogy letelepedett, halk lépéseket hallott. Rögtön utána nõi alakot pillantott meg, amint lassú léptekkel jött, egyenesen a szökõkút felé. Megismerte Emmát, és azonnal felállt; ne hig ma, hogy leskelõdni akar. A leány is megpillantotta, és habozva megállt. 57 - Kérem, lepjen nyugodtan közelebb. Azonnal távozom, nem akarom magányát megzavarni. - Maga az, Unger úr? - felelte a leány. - Azt hittem, már régen lefeküdt. - A szobát egyelõre még szûknek és nyomasz- , tónak éreztem. Ehhez is hozzá kell szokni. - Én is hasonlóképpen jártam, és ezért kijöttem a kertbe. - Csak élvezze tovább zavartalanul az estét! Jó éjszakát, kisasszony! Unger csakugyan menni akart, de Emma megfogta a kezét, és visszatartotta. - Maradjon, hajólesik. A jó Isten elég levegõt, illatot és csillagot juttat mind a kettõnk nek itt. j Egyáltalában nem zavar. A férfi engedelmeskedett, s leült melléje a szökõkút peremére. Ezalatt a miztéka törzsfõnök közvetlenül a kerítés mellett lefeküdt. Álmodozva nézett az égbol adjára engedte képzeletét, abba az örökkévaló világba, ahol a nap ragyog, amelyet õsei tisztel De emellett a legcsekélyebb zajt is meghallotta a környéken. Egyszerre mintha a kertbõl léptek zaját és utána halk beszélgetést hallott volna. Tudta, hogy a gróf, amennyire csak lehetett, igyekezett húga, Karja közelébe férkõzni, és tudta azt is, ho gy húga nem utasítja vissza közeledését. Gyanakodása felébredt. Egy óra óta sem a grófot, sem em látta a haciendában. Hátha találkozót beszéltek meg* a kertben? Meg kell tudnia az igazságo t, a maga és Karja érdekében. 58 Halkan felállt, és az indiánok könnyedségével átvetette magát a kerítésen. Odabenn lefeküdt a ly nesztelenül kúszott elõre, hogy még a német éles, de most teljesen gyanútlan füle sem hallh ta meg. így észrevétlenül elért a vízmedence másik oldalára, és a beszélgetés minden egyes sza lotta. - Tulajdonképpen haragudnom kellene magára - mondta éppen Emma. - Annyi aggodalmat ok ozott nekem ma délután. - A miatt a ló miatt kár volt aggódnia! Sok ehhez hasonló makrancos paripát megfékeztem már. Most olyan szelíd, hogy bármelyik hölgy bátran lovagolhat rajta. - Valami jó mindenesetre származott a dologból. Legalább levetette az inkognitóját, maga hiú ember. - Ez talán nem is éppen hiúság nálam - nevetett a férfi. - Néha óvatosnak kell lenni. Éppen a , hogy közönséges, gyakorlatlan vadásznak tartottak, értem el néha a legnagyobb sikereket. - De nekem mégiscsak elárulhatta volna. Hiszen ennél sokkal nagyobb titkot bízott rám. - Egy titkot, -amelynek rám nézve valószínûleg sohasem lesz értéke. Nem fogom megtalálni a mi kincsét, bár azt hiszem, hogy most a közelében vagyok. - Mibõl következteti ezt? - A hegyek és folyók alakulataiból. A környék, amelyen az utolsó órákban keresztül lovagoltun ontosan megegyezik térképem egyik részletével. - De hiszen akkor megtalálta a kiindulási pontot és most már könnyen kutathat tovább, 59 - Kérdés, vajon csakugyan meg fogom-e tenni. Tulajdonképpen sejtelmem sincs róla, ván-e j ogom hozzá. - A megtalálónak mindenesetre vannak jogai. Semmi esetre se becsülöm túl a gazdagság értékét, tudom, hogy sok mindent lehetõvé tesz, amire az emberek legnagyobb része hiába vágyódik. Csa k kutasson tovább! Örülnék, ha siker koronázná fáradozását. - Igen, a pénz hatalma nagy - mondta Unger elgondolkozva. - Odahaza van egy szegény fivérem, akit a kincs révén talán boldoggá tehetnék. De kié az a kincs? Bizonyosan annak az u tódaié, aki elrejtette. - Nem tudja, kitõl származik a maga térképe? - Egy öreg indiántól kaptam ajándékba, amint már említettem. Meg volt sebesülve, és meghalt, t még a szükséges szóbeli felvilágosítást megadta volna. - És semmi név nincs ráírva? - Nincs. Az egyik sarkában van valami rejtélyes jel, amelyet nem tudok megfejteni. Igen, most elhatároztam, hogy mégis megkeresem a kincset. De ha csakugyan megtalálnám, h ozzá sem fogok nyúlni, hanem felkutatom jogos tulajdonosát. Ha esetleg nem tudnám feltalál ni, még mindig ráérek elhatározni magamat. - Maga igazán becsületes ember - mondta Emma melegen. - Csak azt teszem, ami a kötelességem, és kerülök minden igazságtalanságot. - Fivére tehát szegény ember? \> 60 MMnnanHnn - Igen. Egy halászhajón szolgál, és talán sohasem lesz belõle önálló ember, amíg csak saját e utalva. Nekem viszont alig van valami megtakarított pénzem, amelyet vadászzsákmánya-im el adásából tettem félre. - Magának sokkal többet érõ kincsei vannak. Lehetséges volna, hogy Villámnyíl ennyire szegény Az aranyon kívül nincsen semmi más kincs a világon? - De igen, van. Én is ismerek ilyen kincset, amely értékesebb minden aranynál és ezüstnél, és a száz életem volna, mind a százat odaadnám érte, hogy azért a kincséit harcolhassak. Igen, ki sasszony, Itinti-ka vagyok, Villámnyíl, az õserdõ legfélelmetesebb vadásza. A gonoszok egyarán t rettegnek tõlem, akár fehérek, akár rézbõrûek. Megszoktam a veszélyt, de ezért á kincsért ha nék a világ valamennyi indiánjával. - Elárulhatja, mi ez a kincs? - Igazán megmondjam? - kérdezte a vadász halkan. Hangjában leírhatatlan megindulás rezgett, és ez visszhangot talált a leány szívében is. - Igen! - Maga - maga az! - mondta, mialatt megragadta a leány kezét. - Elhiszi? , - Igen, elhiszem! - felelte Emma egyszerûen és bensõségesen. - Nem hangzik ez nagyon i s szerénytelenül? De ez az igazság, mert én is érzem, hogy az emberi szív többet ér a világ mi gazdagságánál. Hiszen én is ismerek ilyen kincset. 61 A férfi a leány szavai közben megremegett a boldog reménységtõl. - Mi az a kincs, kisasszony? - Maga az - nem, nem, te vagy az, János! Ezt mondva a férfi vállára hajtotta a fejét. - Lehetséges ez? - Igen. Csodáltalak az elsõ pillanattól kezdve, hogy elvágtad kötelékeimet, és a lovadra emel tél. És szerettelek attól a piüanattól kezdve, amikor elõször néztem becsületes, jóságos, szem ... tiéd vagyok, mert erõs, bátor és jó vagy, és életem minden pillanatát ezentúl néked szente Unger magához ölelte, és a fülébe suttogta: - Úgy szeretnék most hálát adni a jó Istennek. Szinte sok ez a boldogság a magamfajta szegény ördögnek. Hosszan megcsókolták egymást, és így nem hallhatták, hogy a medence másik oldalán valami megmo ult. Bivalyszarv volt, aki visszakúszott a kerítéshez, ismét átvetette magát rajta, és lefeküd Másnap reggel, alighogy Unger felkelt ágyából, a haciendero lépett a szobájába. Szíves hangon eggelt kívánt. A rövid együttlét alatt is szívbõl megszerette a fiatalembert. - Tulajdonképpen kéréssel jövök - mondta. - Természetesen teljesíteni fogom, ha egyáltalában lehetséges - felelte Unger. - Okvetlenül teljesítheti. Arra gondoltam, hogy itt, ebben a magányban, aligha tudja szükségleteit fedezni, nekem viszont olyan óriási készleteim vannak, hogy könnyen elláthatom m indennel, amire szüksége lehet. Ha ruhát vagy fehérnemût 62 szeretne beszerezni, remélem, meg lesz elégedve az áraimmal. Unger tudta jól, hogyan értse ezt az ajánlatot, de egyrészt nem akarta a derék hacienderót m egbántani, másrészt pedig régi vad ászruhája nagyon meg volt már viselve. Rövid meggondolás ut elelt: - Jól van, elfogadom az ajánlatot, Arbellez úr, feltéve, hogy csakugyan nem fog nagy árakat ^szabni, mert õszintén bevallva, szegény ördög vagyok. ;' - Valami keveset én is akarok keresni az üzleten, bár a fizetésnek nem kell okvetlenül ma megtörténnie. Jöjjön, megmutatom raktáraimat. Egy órával késõbb, amikor Unger a tükör elõtt megnézte magát, alig ismert magára. Alul felvágo nyal díszített mexikói nadrágot viselt, könnyû félcsizmát, fölötte rövid arany és ezüst pityké tott kabátot, fején széles karimájú szombrero kalapot, derekára pedig valódi, finom kínai sely bõl készült sál volt csavarva. Haját levágatta, szakállát leborotváltatta, és így, ebben a gaz viseletben idegennek tûnt fel saját maga elõtt. Amikor reggelihez az ebédlõbe ment, Emmát már ott találta. A leány elpirult, amikor észrevette a nagy változást. Karja is mintha csak most vette volna észre, milyen pompás ember Villám nyíl. Lehet, hogy magában összehasonlítást tett közte és a gróf között. A két törzsfõnök termé mintha észre sem vette volna barátjuk új öltözetét. 63 De valaki volt a társaságban, akit nagyon bosszantott ez a változás: Alfonzo gróf. Engedéken yebb hangulatban volt, amióta remélte, hogy a .kincs rövidesen az övé lesz. Lejött reggelizn i, de csaknem visszafordult, amikor Ungert meglátta. Senki sem méltatta õt egyetlen szór a se, és kénytelen volt végignézni, hogy Emma mekkora szeretetreméltósággal viselkedik az õ el nségével szemben. Titokban fogait csikorgatta dühében, és] elhatározta, hogy ártalmatlanná tes ezt az embert. Reggeli után Emma megkérte Ungert és az atyját is, hogy maradjanak a szobában. Az öreg úrnak s ejtelme sem volt róla, mit akarhat a leánya. De amint hármasban egyedül maradtak, a fiat al leány átölelte a hacienderót, és így szólt: - Édesapám, tegnap együtt törtük a fejünket, mivel fejezhetnénk ki hálánkat Unger úrnak. - Igen - felelt a haciendero. - De sajnos, semmit sem tudtunk kieszelni. - Csakhogy én késõbb gondolkoztam a dologról és azt hiszem, eltaláltam a helyes utat. Akaro d, hogy megmutassam neked? - Természetesen. Emma megfogta võlegénye kezét, és a vállára hajtotta a fejét. - így gondoltam, édesapám, mert úgy érzem, hogy méltó erre. A haciendero szeme felragyogott és könnyes lett a meghatottságtól. - Es õ meg van elégedve ezzel a megoldással? - Igen! Olyan végtelenül boldoggá tesz, hogy szeret! 64 - Õ mondta neked? - Igen! - felelt Emma könnyek között mosolyogva. - Mikor? - Tegnap este, a kertben. De édesapám, miért kérdezed ezt? Nem elég neked, hogy végtelenül bo ldog vagyok? - Igen, igen, ez elég nekem, sõt bevallom, hogy engem is boldoggá tettél. Unger úr, csaku gyan feleségül akarja venni egy egyszerû öregember leányát? - Végtelenül boldog leszek, ha megengedi. De szegény vagyok, nagyon szegény, Arbellez u ram. - Annál gazdagabb vagyok én, ezzel tehát nem törõdöm. A jó Isten áldása legyen rajtatok, gyer im, és engedje meg, hogy ez a mai nap egy új, boldog élet kezdetét jelentse valamennyiünkn ek. Megölelték egymást, és mély meghatpttsággal hallgattak, amikor az ajtó kinyílt, és a gróf viss szobába. Meglepetten megállt. Megértette, hogy mi történt, és halálsápadt lett a haragtól. - Látom, hogy zavarok - szólt kesernyésen. A haciendero eléje lépett. - Engedje meg, hogy tudtára adjam az újságot: leányom eljegyezte magát Unger úrral. - Sok szerencsét kívánok. A nem éppen szeretetreméltó, kurta szerencsekívánat után sietve távozott a szobából. Arbellez olga volt, hogy összehívja az egész személyzetet, és megmondja nekik, hogy ma ünnep van: 65 meg fogják ünnepeim Emma kisasszony eljegyzését. A hacienda és környéke visszhangzott a pászto k és cibolérók ujjongás ától, akik a haci-endero szolgálatában álltak. Valamennyien szerették at, és Ungert is eléggé ismerték ahhoz, hogy méltónak tartsák szép kisasszonyukhoz. Amikor Unger késõbb kiment a mezõre, szembejött vele a miztéka törzsfõnök. - Bátor ember vagy - mondta az indián. -Legyõzöd az ellenséget, és meghódítod az ország legsz leányát. Vahkonda áldása legyen veled. Bivalyszarv szívbõl minden jót kíván testvérének. - Igen nagy szerencse ért - mondta Unger. -Szegény vadász voltam, és gazdag haciendero leszek. - Sohasem voltál szegény, mindig gazdag voltál. "-¦¦¦ - Igen - mosolygott Unger. - Az erdõben aludtam, és a csillagokkal takarództam. - Nem -felelt az indián komolyan. - Gazdag voltál, mert megvolt a térképed a miztékák kincsén ek barlangjához. A német csodálkozva bámult rá. - Honnan tudod ezt? - Tudom! Megmutatnád Bivalyszarvnak a térképet? - Igen. - Most azonnal? - Gyere velem. Unger szobájába vezette az indiánt, és elébe tette a térképet. Tekalto egy pillantást vetett a erv sarkába, és így szólt: - Igen! Ez csakugyan nem hamisítvány. Ez az 66 én apám apjának, Toxertesznek a jele. Valamiért távoznia kellett az országból, és többé sohase issza. Te nem vagy szegény. Akarod látni a miztékák kincsét? - Megmutathatod nekem? - Meg. - Kié tulajdonképpen az a kincs? - Az enyém és Karjáé, a húgomé. Mi ketten vagyunk egyetlen élõ leszármazottai a miztéka királ Odavezesselek? - Igen. - Ma éjfélre légy készen. Ezt az utat csak az éjszaka sötétjében tehetjük meg. Senkinek sem s d tudni róla, csak Emma kisasszonynak mondhatod meg, mert õ tudja, hogy régóta kutatsz a kincs után. - De honnan tudod mindezt? - Minden szót hallottam, amit tegnap este a kertben beszéltetek. Nálad volt a térkép, és mégs em akartál semmit se elrabolni. Elõbb kutatni akartál az örökösök után. Becsületes ember vagy, lyen csak ritkán akad a fehérek között. Ezért megmutatom neked a miztékák kincsét. Egy órával késõbb, ebédidõben, amikor a többiek már a csemege mellett ültek, Karja besurrant a szobájába. - Megcsináltad az írást? - kérdezte. .t - Tudsz olvasni? - Igen! - felelt a leány büszkén, i - Itt van. . Alfonzo átadott Karjának egy nagy ív papirost, amelyen a következõ sorok voltak írva: 67 Kötelezem magam, hogy amiért a miztéka királyok kincsét megkapom, eljegyzem Karját, a miztéka irályok leszármazottját, és rövid idõn belül feleségül veszem. Alfonzo, Rodriganda grófja." - Jól van így? - kérdezte. - Az írás helyes, csak a pecsét hiányzik róla. - De hiszen az teljesen fölösleges! - Ne feledd, hogy ezt is megígérted. - Jól van, legyen hát kedved szerint - mondta a gróf, leplezve kedvetlenségét. Megolvaszt otta a viaszt, és a neve alá odaütötte pecsétjét. ,- Itt van, édesem. És most már szavadon foglak. - Meg is tartom, amit ígértem. Tudod, hol van az El Reparo-hegy? - Igen. Tõlünk négyórányira van nyugat felé. - Olyan formája van, mint valami hosszúra nyúlt, magas gátnak. A hegyrõl három patak ömlik a völgybe. Keresd meg a középsõt, és menj az eredetéig. Nincs nyílt forrása, bõven és dúsan buzo víz a földbõl. Ha a vízbe gázolsz, és ott, ahol a hegybõl kiömlik, lehajolsz, és bemászol a ny ltárul elõtted a kincseket rejtõ barlang. - Ilyen egyszerû az egész? - Igén. - Nincsen szükség valamiféle világításra? - A bejárat mellett jobbra fáklyák állnak. - Ez minden mondanivalód? - Igen. - És a kincs csakugyan egész biztosan ott van? - Okvetlenül. 68 - Köszönöm, szerelmem. Mostantól kezdve a menyasszonyom vagy, és nemsokára a feleségem leszel. De most menj! Nem akarom, hogy meglepjenek bennünket. Karja kiment-. Végre meghozta az áldozatot, de árulása súlyosan nehezedett szívére. Ma még rés ell vennie az ünnepségen, de az általános örömben úgy érezte, mintha keserû könnyek árasztanák . A gróf lakosztályában maradt, és egy percre sem mutatkozott. Délután lovas küldönc érkezett ho ki sürgõs levelet hozott Mexikó Citybõl, amelyet csak saját kezébe adhatott. Amikor kinyitot ta és elolvasta, mereven bámult maga elé, aztán felugrott, és így gondolkozott: -És ha bûnt követek is el, mit bánom én? Nem cselekedhetek másként. Jó, hogy már fel vagyok ké z elutazásra. Olyan kincseket viszek majd haza magammal, amelyekért még a királyok és császáro k is megirigyelhetnek. A levél, mely ezeket a gondolatokat váltotta ki belõle, így szólt: Kedves öcsém! szagba, a RodrigafdaS,f800^ Spanyolor-Fernando már M20nL? * Mdigra M óreS Gy ere. IdõkÖ2ben Undo^ ^ leSZ életb ** Veracruzba * ^'^ iá gérke- Nagybátyád: Corteho Pablo 69 A királyok kincse Az örömnap zavartalanul telt el, annál is inkább, mert a gróf nem mutatkozott. Most már tudta, amit tudni akart, és két' szolgájával becsomagoltatta holmiját. Vacsora után b ejelentette Arbelíeznek, hogy az éjszaka folyamán elutazik. Bármennyire különös volt is ez az elhatározás, & haciendero nem kérdezõsködött elhatározása okairól, és egy szóval sem tartóztat késõbb Alfonzo távozni akart, Karjával találkozott, aki kinn a kertben fel-alá járkált. Abban hitben, hogy máris célhoz ért, megfeledkezett eddigi ravasz, megfontolt viselkedésérõl. - Az imént mondtam Arbelíeznek, hogy elutazom. - Hová? - kérdezte a leány. m - Mexikó Citybe. - És mi lesz a kinccsel? - Természetesen azt is magammal viszem. Vagy legalábbis egy részét. Szolgáim egész sereg öszv rel már készen állnak. Most az El Reparo hegyhez lovagolok,*, és megkeresem a kincset. O nnan egyenesen Mexikó városába megyek. - Mikor jössz vissza? - Nem tudom. 70 - Ide fogsz jönni értem? -¦ Igen, amint a tervek, amelyeket említettem, sikerültek. A leány azonnal kiérezte a gúnyt a szavaiból. - Ha nem térsz vissza, fel foglak keresni a fõvárosban. - Ezt kikérem magamnak! Várd be itt, míg vissza nem térek.' - Hangja most gõgösen és parancso lóan csengett. - Hogy beszélsz velem? - kérdezte Karja elfogódottan. - Nem hittem volna, hogy egy Ro drigan-da gróf ilyen hangon beszél jövendõbeli feleségével. - Magad vagy az oka. Ha ilyen követelõdzõ és elbizakodott vagy, nem vezethetlek be a mi köreinkbe. Karja rábámult, és ijedten dadogta: - Érzem - te... te... megcsaltál! Csak a kincset akartad megszerezni. - Egy gróf sohasem szokott csalni. Csak egy kissé túljártam az eszeden. A kincs most már az enyém, és ha nem engedelmeskedel kívánságaimnak, felmentesz a házassági ígéret alól. Karja éles hangon felsikoltott: - Te hûtlen, hazug! A gróf megbánta meggondolatlanságát. Megijedt. A házból közeledõ léptek zaja hangzott. A gõgös odottság helyét hirtelen félelem fogta el, és amilyen gyorsan csak lábai vinni tudták, odaro hant, ahol a szolgái várakoztak rá. Karja félig eszméletlenül az izgalomtól a házba tántorgott alósággal Arbellez karjába hanyatlott, aki az ájult leányt a terembe vitte. 71 Percek alatt összehívtak a ház valamennyi lakóját. Az elsõ izgalomban senki sem vette észre, h ogy Bivalyszarv és a német nincsenek sehol. Emma letérdelt Karja mellé. A leány most végre f elvetette szemét, kibontakozott barátnõje karjából, és felállt. Az arcán lázas pirosság ütött ett hangon felkiáltott: - Ki jön velem, hogy megfogjuk és megöljük a grófot, a nyomorult, hazug árulót? El akarja lop ni a miztékák kincsét, és két szolgájával az El Reparo hegyhez vágtatott. - Szent Isten! - kiáltott fel Emma. - Unger is odament Tekaltóval. Tulajdonképpen nem lett volna szabad elárulnom, de a körülmények így kívánják. - Akkor annál nagyobb a veszély! - kiáltott fel a leány. - A gróf ott találja Villámnyilat és bátyámat, és megöli mindkettõjüket. Arbellez úr, fújja meg a vészkürtöt! Hívassa össze az öss cibolerókat! Azonnal oda kell menni a barlanghoz, ahol a miztékák kincse van elrejtve , hogy megmentsék õket. Mindenki elvesztette a fejét, összevissza hangzottak a kérdések és feleletek. Csak Medveszív õrizte meg nyugalmát. Figyelmesen nézte Karját, aki izgalmában és haragjában igazi indián nõn utatkozott. Jobban tetszett neki, mint valaha. Most végre õ is megszólalt: - Ki tudja, merre van a barlang? - En! - kiáltott Karja. - Majd odavezetlek benneteket. - Lovon is oda lehet jutni? 72 - Lehet. - Akkor jöjjön velem ez a leány és egy pásztor. Több kísérõre nincs szükségem, hiszen csak há gel kell megküzdeni. - Én is veled megyek! - kiáltott Arbellez. - Nem! - döntött Medveszív. - Akkor ki parancsoljon a haciendan? Egy ember jöjjön velem, a többi védelmezze a haciendát. Most már senki sem mondott ellent. A hacien-dero elsietett, és a kért kísérõ csakhamar ott áll t Medveszív elõtt. Karja is lóra szállt, azután elvágtattak. A nagy zavar volt az oka, hogy az elindulásig mégis meglehetõsen sok idõ telt él. Néhány órával elõbb, közvetlenül azután, hogy az ünnepségre összegyûlt társaság szétoszolt és arv a német szobájába lépett. - Készen vagy? - Igen. - Akkor menj ünk. Unger magához vette fegyverét, és követte az indiánt. Odalenn három ló várakozott a kerítéshez Kettõnek hátán lovaglónyereg volt, a harmadikon teherhordó kosarak. - Mire való ez? - csodálkozott Unger, és a teherhordó lóra mutatott. - Megmondtam, hogy nem vagy szegény. Te nem akartál rabolni a királyok kincsébõl. Ezért veh etsz belõle annyit, amennyit ez a ló el tud vinni. - Hová gondolsz! - kiáltott fel Unger meglepetten. - Ne mondj ellent, hanem szállj fel és kövesse Az indián lovára pattant, megfogta a teher hordó 73 -«w ló kantárját, és elvágtatott. A német követte. Sötét éjszaka volt, de az indián pompásan ismer , és a félvad mexikói lovak éjszaka is látnak, mint a macskák. Unger nyugodtan rábízhatta magá valyszarv vezetésére. Természetesen csak lassan haladhattak elõre, hegyen-völgyön, úttalan uta kon törtettek elõre. Bivalyszarv egyetlen szót sem szólt. A néma éjszakában semmi sem hallatszott, csak a lovak lihegése és,lépteik dobogása. így telt el az elsõ, a második és a harmadik óra. Azután vízcso zott; patakhoz értek, és annak medre mellett haladtak tovább. Egyszerre lapos, hosszú he gy tûnt fel szemük elõtt, és amikor már majdnem a lábához értek, az indián leszállt a lováról. - Itt bevárjuk a hajnalt - mondta. Unger is leszállt. Hagyta, hogy lova legelésszen a fûben, õ pedig leült Bivalyszarv mellé eg y szikladarabra. - A barlang itt van a közelben? - kérdezte. - Igen, ott, ahol a víz kiömlik a hegybõl. Be kell gázolni a patakba, azután lehajolni, és át mászni a nyíláson. Akkor egy barlangba érünk, amelynek nagyságát és beosztását csak Bivalyszar ja ismeri. - Karja meg tudja õrizni a titkot? - Igen. Unger arra gondolt, amit Emmától hallott, és így szólt: - De van valaki, aki mindenáron meg akarja tudni tõle a királyok kincsének a titkát: Alfo nzo gróf. - Uff! 74 - Te barátom vagy, és ezért megmondom, hogy Karja szereti õt. - Tudom. - És ha mégis elárulná neki a titkot? - Akkor is itt van Bivalyszarv. Egy porszemnyit sem fog megkapni a kincsbõl. - És nagy az a kincs? - Majd meglátod! Képzelj magad elé minden aranyat, ami ma Mexikóban található: az együttvéve tizedrészét sem teszi ki a mi kincsünknek. Egyetlenegy fehér ember látta eddig a kincset, és az... - Megölted? - Nem. Semmi szükség nem volt a megtorlásra, mert megõrült, ,eszét vesztette az örömtõl. Fehé r nem tudja elviselni, ha sok aranyat lát maga elõtt, csak az indiánnak van hozzá elég ere je. - Es nekem mégis meg akarod mutatni a kincset? - Nem. Csak egy részét fogod meglátni. Szeretlek, és nem akarom, hogy te is az eszedet veszítsed. Add ide a kezed, mutasd az érverésed. Az indián megfogta a német kezét, figyelte érverését, azután így folytatta: - Igen, te erõs vagy. Még nem szállt meg az arany ördöge, de ha a barlangba lépsz, oly gyor san fog lüktetni a véred, mint amilyen gyorsan a patak leszalad a hegyekrõl. Ismét elhallgattak. A német olyan furcsán érezte magát, mint még soha. Az ég lassanként piroso i kezdett. A halvány keleti pír egyre erõsödött, és nemsokára tisztán lehetett látni mindent. 75 Unger megpillantotta maga elõtt az El Reparo hegyet, amelynek meredek oldalait nag yrészt tölgyfák borították. Közvetlenül a tetõ alatt víz fakadt a sziklák közül, amely körülbe és másfél méter mély lehetett. - Ez a bejárat? - kérdezte Unger. - Igen - felelte Bivalyszarv. - De még ne menjünk be. Elõbb elrejtjük a lovakat. Az ily en nagy kincs urának óvatosnak kell lenni. Távolabb vezették az állatokat a hegyoldalon, míg az indián kettéhajtott két egymás, mellett l krot. Mögötte szûk, alacsony barlang lett látható, amelyben a lovak éppen hogy elfértek. Aztán isszatértek a patakhoz, és indián szokás szerint eltörölték lábnyomaikat. Végre elérkeztek a s , melynek mélyérõl a víz fakadt. - Gyere utánam! - szólt Bivalyszarv, és a vízbe lépett, amelynek felszíne és a sziklaboltozat között keskeny szabad tér volt, úgy, hogy fejük nem került a víz alá. Egy darabig a vízben ha ak fölfelé, azután sötét üregbe értek, amelyben a víz. ellenére is meglepõen tiszta volt a lev - Nyújtsd ide a kezed! - parancsolta az indián, és a vízbõl a szárazra vezette barátját, hogy smét megtapogassa az érverését. - Szíved erõs! - mondta elismerõen. -Meggyújthatom a fáklyát. Néhány lépésnyire eltávolodott Ungertõl. Egy pillanat múlva sápadt foszforos villanás hatolt á lyiségen, aztán sercegés hallatszott, és a fáklya fénye fellobbant. De mi történt? Mintha nem egy, hanem ezer 76 fáklya fénye lobbant volna fel. Unger úgy érezte, mintha valami óriási, vakítóan és aranylóan közepében állna. Millió és millió fénysugár hatolt káprázó szemébe. A végtelen ragyogás, csil ett megszólalt az indián hangja: - Ez a miztékák kincsének barlangja. Légy erõs, ne engedd, hogy hatalmába kerítsen az arany. Hosszú idõ telt el, míg Unger meg tudta szokni á kincsek csillogását. A barlang hatalmas négyszöget alkotott, amely körülbelül hatvanlépésnyi széles és ugyanolyan h lehetett: Alapjától a tetejéig meg volt tömve drágaságokkal, amelyeknek fénye csakugyan megzav arhatta még a legjózanabb ember érzékeit is. Hatalmas bálványok álltak egymás mellett, amelyek a legcsodásabb drágakövekkel voltak kirakva, különösen Quecalkoate, a levegõisten, Teckatlipo-ka, a teremtõ, Huicilopohtli, a hadisten és felesége, Teojanikqui és a bátyja, Tlakahuepankuexkot-cin, Kalhiukuga, a víz istennõje, Ixczocanhqui, a tuzisten és Cenconlotohtin, a boristen hatalmas aranyszobrai. Száz m eg száz házi istenség szobra állt a fali polcokon, vagy nemes fémekbõl öntve, vagy kristályból aragva és csiszolva. Mellettük arany harci páncélok hevertek, arany- és ezüstedények, gyémánto rubinokból és más drágakövekbõl készült ékszerek; áldozókések, amelyeknek nyele, nem számítva t, mint régiség is vagyonokkal ért fel, kemény állatbõrökbõl készült pajzsok, amelyek vastag a mezekkel voltak díszítve. A tetõzet középpont]á- 17 ról, mint valami pompás csillár, királyi korona függött alá. Süveg formája volt, nehéz aranyso készült, és óriási gyémántok szikráztak rajta. Ezenkívül a falak mentén zsákok álltak színült okkal, aranyporral, és ládák, tele aranytörmelékkel, borsónyi szemektõl kezdve egész a tojás n kig. Nagy asztalokon a mexikói, cholulai, teotihuakani templomok pompás, ragyogó másolat ai álltak, nem is szólva a csodálatos kagyló, arany, ezüst, drágakõ és gyöngy mozaikokról, ame földön és a homokban hevertek. A mérhetetlen kincs ragyogása csakugyan valósággal mámorító hatást tett Ungerre. Úgy érezt" intha az Ezeregyéjszaka mesebeli herceg volna. Minden erejével igyekezett nyugodt l enni, de nem sikerült neki. Érezte, hogy halánték ' lüktetnek, és úgy tûnt fel neki mintha ragyogó gyémánt- és tûzkarikák forognának szeme elõtt szélnél is sebesebben. Valami nem érzet mámor fogta el. Belátta, hogy ezeknek a kincseknek óriási hatalmuk van. Bûnös vág kat ébresztenek az emberekben, és érettük a legszörnyûbb bûntõl sem riadna vissza az, aki csak gyszer i látta csillogásukat. - Igen, ez a királyi kincsek barlangja - ismételt az indián. - És ez a sok kincs mind a z enyém és húgomé, a miztéka királyok utolsó ieszármazottaié. - Akkor gazdagabb vagy, mint a világ mindé hercege! - felelt Unger. - Tévedsz! Szegényebb vagyok a koldusnál! Vagy talán irigyled az uralkodó unokáját, á 78 elvesztette a hatalmát, akinek az országa romba dõlt? A harcosokat, akik ezeket a fegyvereket viselték, a nép szerette és tisztelte. Egyetlen szavuk életet vagy halált adott. A kincseik még megvannak, de a helyet, ahol csontjaik nyugodtak, a fehérek megszentségtelenítették és feldúlták, és hamvaikat szerteszórták a szélben. Unokái n és a prériken kóborolnak, és bivalyokra vadásznak. Eljött a fehér ember, csalt és hazudott, ilkolt és pusztított a népem között ezért a kincsért. Az ország az övé, de minden n pusztítva, és az indián elrejtette a kincseket a föld sötét mélyébe, hogy a rablók kezeibe n rüljenek. De te nem vagy olyan, mint a többi, szíved tiszta a bûntõl. Te megmentetted a húg omat a komancsok kezébõl, a testvérem vagy, és ezért legyen a tiéd a kincsbõi, amennyit egy ló háta elbír. De csak kétfélébõl választhatsz: itt vannak ezek az aranyporral és aran lékkel teli zsákok és ládák, itt vannak a láncok, gyûrûk és a többi ékszer. Válassz ki ezek k tetszik neked. De a többi szent: nem szabad, hogy még egyszer érje a nap sugara, amely látta a miztékák pusztulását. Unger mereven nézte az arannyal teli zsákokat és az ékszereket. Csaknem szédülést érzett. - De hiszen százezreket ajánlasz fel nekem! - Tévedsz: milliókat. - Nem fogadhatom el! - Miért? Megveted barátod ajándékát? - Nem, de nem engedhetem, hogy miattam kifoszd magad. 79 Az indián büszkén rázta a fejét. - Nem fosztasz ki. Nem hozok semmiféle áldozatot. Amit itt találsz, csak kis része a kin csnek, amelyet az El Reparo rejt magában. Még több | barlang is van itt, amelyek rõl még Karja, a húgom | sem tud. Csak én ismerem rejtekhelyüket, és ha egyszer meghalok, több soha senki még gondo-i latban sem hatolhat be ezekbe a mélységekbe. Most megye k, megnézem a többi barlangot is. Addig rakd félre a kincsbõl, amit m agadnak kiválasztottál. Ha visszatérek, mindent felrakunk! a ló hátára, és hazamegyünk a hacie a. Bivalyszarv földbe szúrta a fáklyát, és a leghátsó sarok felé ment, ahol eltûnt. Unger most egyedül állt a mérhetetlen kincs között. Milyen feltétlen bizalommal lehetett iránt a a miztéka! Mi lenne, ha 'megölné, és egyedüli ura) lenne itt mindennek, aminek csak egy részét fogja megkapni. De annyira becsületes volt, hogy egy pillanatra se foglalkoztat ta ez a gondolat. Hisz már I lázas volt a boldogságtól, hogy annyit is magával [ vihet a d rágaságokból, amennyi elfér a lova két teherhordó kosarában. Ezalatt Alfonzo gróf szolgáival és az öszvérekkel egyre jobban közeledett a kincses barlangh oz. Aggódott, hogy meggondolatlanságának kellemetlen következményei lesznek, és jól megsarkant yúzta paripáját. Igaz, hogy unokaöccse és egyetlen örököse volt Rodriganda Fernando grófnak, a ienda tulajdonképpeni urának, de tapasztalhatta, hogy itt mindezt milyen kevésre becsüli k. Tudta azt is, hogy ilyen közel az indián határhoz 80 t. : semmiféle áldo-"észe a kincsnek, ^ában. Még több jg Karja, a húgom ikhelyüket, és ha bnki mé o-! a mélységekbe. 3bi barlangot is. i amit magadnak sindent felrakunk laciendába. ^át, és a leghátsó [érhetetlen kincs pl lehetett iránta I és egyedüli ura k egy részét fogja I volt, hogy egy H idelat. Hisz már inyit is magával elfér a lova két I az öszvérekkel íses barlanghoz, agának kellemet- jól megsarkan-öccse és egyetlen mdo grófnak, a iák, de tapasz-tevésre becsülik. indián határhoz egészen más törvények, nézetek, szokások uralkodnak, mint a városokban és környékükön. De hasz minden megfontolás, egyetlen gondolat töltötte be lelkét: eljutni mielõbb a királyok kincséne k barlangjához, azután haza, Mexikó Citybe! Oly gyorsan vágtatott elõre, amennyire a sötétség engedte, és szolgái nyomon követték. Alfonzo erte az El Reparo hegyet, de errõl az oldalról még sohasem közelítette meg. így nem ismerte az út egyes szakaszait, csak az iránnyal volt tisztában és a sötétség és a tájékozatlanság köv em a leggyorsabban haladhattak elõre. Csak akkor ereszthették jobban neki a lovakat, amikor a reggel már szürkült. Nemsokára kib ontakozott elõttük az El Reparo sötét tömbje. Déli oldalán érték el a hegyet, és keleti lankáján lovagoltak tovább. Már áthaladtak az elsõ p mikor Alfonzo észrevette, hogy a másodiknak is közelébe jutottak. Megállást parancsolt. Nem szerette volna egészen a barlangig magával vinni a szolgákat. Elsõsorban meg akart róla gyõzõd ni, hogy a kincsek csakugyan a mondott helyen vannak-e. - Mi lesz most? - kérdezte az egyik szolga. - Megvártok itt. - Gróf úr itthagy minket? - Igen, rövid idõre. - Tulajdonképpen mit kell felraknunk a lovakra? - Ezzel ne törõdjetek, várjatok itt, míg visszajövök. 81 Alfonzo gróf lassan továbblovagolt. Nemsokára elérte a második patakot. Itt leszállt lováról é akötözte az egyik tölgyfa törzséhez. Innen már közel volt ahhoz a helyhez, ahol a patak elõbúj sziklák közül. Habozás nélkül belépett a hideg vízbe, lehajolt és elõrekúszott. De még nem ért tig, ahol a barlang tágulni kezdett, amikor váratlanul világos fáklyafény vetõdött útjába. Mi t ez? Fáklyafény? Vagy talán a napvilág, amely egy nyíláson át behatol a barlangba? Az elsõ fe evés látszott valószínûbbnek. De azért esze ágába sem jutott, hogy visszaforduljon. Lassan, óv an, minden za

Скажіть "Ok Google", щоб почати голосовий пошук.

Пошук без зайвих рухів. Якщо сказати "Ok Google", Chrome шукатиме те, що ви скажете після цього.

Докладніше
Мова Google: русский English